Kivonat:

Az egyes fészkelőfajok állományainak kereszteződése „outbreeding depression” -hez vezethet, ami végső soron csökkenti az egyedi fitneszt. Eltérő fajokhoz tartozó párok gyakrabban fordulnak elő fragmentált élőhelyeken, ahol az egyes fajok állománysűrűsége alacsony. Genetikai közelségük miatt a sólyomfajok közötti hibridek teljes vagy részleges termékenységet mutatnak, feltehetően végtelen számú generáción át. Jelen vizsgálat célja a foglalt revírek (párok és egyedül foglaló példányok) területi mintázatának a kevert, nagytestű sólyom (sivatagi sólyom Falco peregrinus pelegrinoides és Feldegg-sólyom F. biarmicus tanypterus) párok előfordulására gyakorolt hatását törekszik bemutatni szaúd-arábiai adatok alapján. Azt találtuk, hogy a kevert párok (a revírek 5,4%-a) a vizsgált területen belül ott fordultak elő, ahol a legközelebbi szomszédok nagyobb távolságra voltak (nearest neighbor distance, NND). Az állománysűrűségnek közvetlenül nem volt hatása a kevert párok előfordulására, ahogy a revírek minőségének sem. Az előnyben részesített, de korlátozott kiterjedésű magterületek egészséges fészkelőállománynak adtak otthont, azonban ezek nagy kiterjedésű, a sólymok számára alkalmatlan területekkel voltak elválasztva. A magterületektől való távolság meghatározza a párok és a pár nélküli, revírt foglaló madarak jelenlétét. A nagyobb távolság (>200 km) pedig arra kényszeríti az ivarérett madarakat, hogy más fajjal álljanak párba és kezdjenek költésbe. Az outbreeding depression megjelenésének feltehetően van némi esélye, de a töredékállományok közötti génáramlás helyreállítása, akár visszatelepítési technikák alkalmazásával is, mérsékelni fogja ezt a kockázatot, csökkentve a valószínűségét a kevert párok megjelenésének.