Kivonat:

Jelen dolgozat foglalja össze a kulcsfontosságú eredményeit annak az 53 évet átfogó vizsgálat-sorozatnak, amely az egyik leghosszabb populációdinamikai kutatás a világon, és amely a francia Jura-hegységben (12 714 km²) indult 1964-ben, a vándorsólyom (Falco peregrinus) állományának felmérésére. Mintegy 449 szirtet vizsgáltunk 338 lehetséges vándorsólyom territóriumon: ezek közül 287 (85%) területet legalább egyszer ivarérett madarak vettek birtokba, míg 51 (15%) esetben erre nem volt példa. A legtöbb fészkelőhelyet többször is felkeresték egy költési időszakban a foglaltság, majd később a termékenység felmérése érdekében. Ugyanakkor a felkeresett területek aránya változatos volt az évek során. Szeretnénk kiemelni a Bayes-i módszerekkel ötvözött területfoglaltsági modellek (MacKenzie et al. 2002, 2003) erejét a ragadozó madarak populációdinamikai adatainak elemzésében: a populáció méretének javított becslésére vonatkozóan azokra az esetekre, amikor az adott területet nem vizsgáltuk egy adott évben, valamint annak kiküszöbölésére, hogy a jobbnak tartott fészkelőhelyeket gyakrabban kerestük fel, ezért nagyobb arányban szerepeltek az adatsorban a kevésbé jó területekhez képest. Ezek a modellek lehetőséget adnak a fészkelőhelyek fennmaradásának és benépesülésének becslésére és modellezésére is, ami anélkül adhat képet a populációdinamikáról, hogy a madarakat egyedileg jelölték volna. A dinamikai viszonyok megváltozásai előre jelezhetik a populáció méretének későbbi csökkenését is.

1964 óta a megfigyelt költőpárok száma 17 (1972) és 196 (2008) között változott, ugyanakkor a felkeresett fészkelőhelyek aránya az 1964-es 43%-ról csaknem 80–90%-ra nőtt 2002 után. Ezért is lehetséges az, hogy a populáció teljes mérete alulbecsült. Erős bizonyítékot találtunk arra vonatkozóan, hogy vizsgálataink során egyes területek felkeresése előnyt élvezett másokkal szemben. Ezt figyelembe véve az 1964-es populációt 56 párra becsültünk, ami 1972-re 18 párra csökkent, majd 1995 óta gyors növekedésnek indult, és 2000–2012 között már elérte a 200–210 ivarérett párt. Ezután ismét visszaesett 170–190 párra. A meg nem látogatott költőhelyek miatt a populáció valós méretéhez képest minden egyes évben 5–39%-kal (átlagosan 11%) kevesebb adódott. A használatban lévő költőterületek aránya 78%-ról kevesebb, mint 60%-ra csökkent 1967 és 1972 között, majd gyors növekedésnek indulva a ’80-as évekre meghaladta a 90%-ot. Ez a fellendülés feltételezhetően annak köszönhető, hogy a rovarirtószerek hatásának megszűnése után az egyedek túlélőképessége is gyorsan emelkedett, és ennek következtében a költőhelyek száma ismét növekedésnek indult. Azonban a ’90-es évektől ismét csökkent a fészkelő helyek száma, ami az ivarérett egyedek túlélőképességének ismételt csökkenését jelezheti. Ezzel ellentétben a kolonizációs ráta 3%-ról 46–49%-ra emelkedett 1994 és 2001 között, majd lecsökkent a jelenlegi 33%-ra. A magasabb szirtek stabilabb költőhelynek bizonyultak a közepes vagy alacsony szirtekhez képest.

Az utóbbi 15 év csökkenő tendenciái tükrözhetik az uhu (Bubo bubo) növekvő elterjedése következtében fellépő fokozott ragadozó-nyomást, az emberi zavarást vagy más, eddig felderítetlen tényezőket. Fontos megjegyezni, hogy ez a csökkenő mintázat a jelen állapotok előtt is jelen volt. Ezért az itt bemutatott populációdinamikai modellek fontos előrejelzéseket adhatnak a majdani populációs változásokról. Tanulmányunk a modern analitikai módszerek előnyeinek bemutatására is szolgál, melyek javíthatják azokat a hiányosságokat, amelyek csaknem minden hasonló vizsgálatban megjelenhetnek: a költőhelyek hiányos lefedettsége és felismerése (itt csak az előbbit érintettük). A foglaltsági modellek – esetlegesen figyelembe véve a nem véletlenszerű mintavételezést – úgy tűnik, egy értelemszerű analitikai keretet adnak a ragadozó madarak populációs vizsgálatainak kivitelezéséhez.